Prológus

    Esős nap volt valamikor március közepén. Esernyőmet szorongatva ültem egy kertvárosi padon és tulajdon képpen semmit sem nem csináltam. Néztem ahogy az esőcseppek aláhullanak, ahogy az emberek sietve próbálnak fedett helyre menekülni, mielőtt teljesen szétáznának. A zene épp váltott a fülhallgatómban, így pont halottam egy-egy mondatfoszlányt, mielőtt ismét kellemes dallamok ütötték meg dobhártyámat.

    Épp elbambultam, amikor hirtelen egy kéz nyúlt felém, tenyerében egy pohár gőzölgő teát tartva. Értetlenül pillantottam a teát szorongató fiúra, ami a szemben lévő kávézó egyenruháját viselte.

- Vedd el nyugodtan. A ház ajándéka. - ajándékozott meg egy gyönyörű mosollyal. - Már egy ideje nézlek az ablakból, és arra gondoltam, hogy biztos átfáztál, szóval gondoltam, hátha elfogadsz valami meleget. - magyarázkodott, mikor látta, hogy még mindig kérdőn pillantok felé.

- Őő... - nyúltam zavartam a pohár felé, és csak akkor tűnt fel, hogy valóban átfáztam. - Köszönöm! . - engedtem meg felé egy hálás mosolyt.

- Nem baj ha... - mutatott mellém a padra, mire arrébb húzódtam, hogy helyet foglalhasson mellettem.

Esernyőmet kettőnk felé emeltem, de így kissé kényelmetlenné vált a tea megivása. Az ismeretlen srác, látva szenvedésem, könnyedén átvette tőlem, majd ő tartotta, így zavartalanul kortyolhattam bele a forró italba. Jól esett, és teljesen átmelegített.

- Egyébként, - törte meg a csendet. - Jongin vagyok. - mutatkozott be zavartan.

- Sooyoung. - mosolyodtam el.

- Igazán szép neved van. - nézett a szemembe. - Bár nem csodálom. - tettetett gondolkodást. - Egy ilyen szép lányhoz, csak is szép név dukál. - mosolygott.

Elvörösödve pillantottam a kezemben lévő teára, s fogalmam sem volt, hogy miképpen válaszolhatnék.

- Mond, hogy nem mondtam valami rosszat. - fürkészett ijedten.

- N-nem dehogy. - dadogtam, kerülve a szemkontaktust. - Csak... nekem soha nem mondtak még ilyet. - ismertem be sálam mögé rejtőzve.

- Az meg, hogy lehet? - ütközött meg.

- Egyszerűen nem érdeklem őket. - kortyoltam bele a teámba. - Tudod, hogy van ez manapság. - sóhajtottam. - A fiúknak csak a talpig kinyalt lányok tetszenek, akiknek az agyi szintjük vetekszik egy sültkrumpliéval. - vontam meg a vállam.

- Ez badarság. - rázta meg a fejét, minek hatására gyönyörű barna haja, ide-oda csapódott. - Nekem például nem tetszenek az ilyen lányok. - fürkészte a földet. - Sokkal jobban szeretem azokat a lányokat akik szakadó esőben egy padon ülnek és szétfagynak a hidegben. - nézett mélyen a szemembe, mire nekem hatalmasat dobbant a szívem.

- Biztos sokkal találkozhattál már. - nevettem el magam.

- El sem tudnád képzelni. - mosolygott. - Minden esős napon jön egy. - utalt arra, hogy szinte minden cspadékos napot itt töltök.

- És mindnek adsz egy pohár teát? - tetettem, hogy nem tudom, kiről beszél.

- Ááá, dehogy. - legyintett. - Csak a szépeknek. - pislantott rám.

Az idő csak úgy repült, miközben Jongin és én a kávézó előtti parkban beszélgettünk, figyelve a mellettünk elhaladó embereket.

- Nem kellene dolgoznod? - esett le hirtelen, hogy már elmehetett vagy két óra, mióta kihozta nekem a teát.

- Kellene. - nevette el magát, miközben beletúrt mogyoróbarna hajába. - De ha most visszamegyek, akkor nem vagyok benne biztos, hogy itt talállak, mikor végzek. - nézett az órájára. - Még van két óra a munkaidőmből. 

- És, mi lenne, ha mondjuk bemennék veled? - mosolyodtam el. - Leülhetnék, mondjuk egy asztalhoz és megvárhatnám amíg végzel.

- Megtennéd ezt értem? - jött zavarba.

- Azok után, hogy kijöttél az esőbe, hogy hozz nekem egy forró italt, amit még csak ki sem kellett fizetnem, majd lógsz a műszakodból két órát, mindezt azért, hogy beszélgessünk egy kicsit. Szerintem az a legkevesebb amit megtehetek, hogy megvárlak amíg végzel a munkával. - nevettem el magam. 

- Nos akkor, ideje indulnunk befelé. - ragadta meg a kezem, majd felhúzott a padról. - Jesszus, de hideg a kezed. - nézett rám szomorúan. - Szólhattál volna, hogy fázol. - dorgált.

- Ugyan. - legyintettem. - Észre sem vettem, hogy fázom. - rángattam meg a vállam. 

- Menjünk, még mielőtt tüdőgyulladást kapsz. - kezdett el a kávézó felé húzni. - Bár, mondjuk szerintem már mindegy. -gondolkodott magába.

    És így történt, hogy azon a márciusi napon megismertem azt az embert, aki nem sokkal később felforgatta az egész életem.